KIHOP
Figyelem! Az eKérdőív kitöltése a pályázók részére kötelezettség. Kérem, hogy ügyeljenek rá, hogy határidőn belül küldjék be a kérdőívet.
1. Pályázat benyújtása óta kialakult a település közigazgatásán belül egy dinamikusan fejlődő, aktív közösségi pont, mely azonban egyelőre nélkülöz mindenféle infokommunikációs beruházást. A településrész felzárkóztatása érdekében különösen indokolt lenne az eMagyarország Pont idetörténő áthelyezése. Milyen feltételekkel lehetséges?
Különösebb feltétele ennek nincs. Ügyeljenek arra, hogy legalább ugyanazok a feltételek és szolgáltatások álljanak az érdeklődők rendelkezésére, mint korábban. Kérjük, hogy az „átköltözés” megtörténtét jelezze felénk e-mailen az
info@emagyarorszag.hu
, illetve az
s.gabriella@emagyarorszag.hu
e-mail címekre, hogy javíthassuk a címet az eMagyarország Centrum és a Pályázatkezelési iroda adatbázisában. ( Arra is van lehetőség, hogy a régi eMagyarország Pontot is megtartsák és az új helyen egy új eMagyarország Pontot hozzanak létre. Ehhez egy együttműködési megállapodást kell aláírniuk. Ez a dokumentum a
www.emagyarorszag.hu
oldalról letölthető!)
2. A községben az Internet szolgáltatás minősége, színvonala minősíthetetlen. Akadozó, szakadozó, állandóan az ASZF-ben leszabályozott minimális, garantált sávszélesség közelében mozog. Jellemzően 16 óra után, amikor a településen - így az ePonton többen is felcsatlakoznak - egy kezdő oldal betöltési ideje 2560 kbyte/s letöltési előfizetés mellett is 4-5 perc. Lefedettség híján az egyetlen (vezeték nélküli WIFI) szolgáltató helyzetével visszaélve csak ígérget, karbantartásokat, vállalt bővítéseit nem végzi. A lakosság és a Polgármesteri Hivatal részéről (ahol pl. a levelezés lehetetlenné válásával sokszor a közfeladatok ellátása is lehetetlen) és több megkeresés, reklamáció történt feléjük, ennek ellenére sem történik érdemi javulás. Hol, mit lehet tenni?
Javasoljuk, hogy jelezze ezt az illetékes fogyasztóvédelmi felügyelet felé, hiszen itt az az eset áll fent, hogy a szolgáltató nem szerződésszerűen teljesít, Önök nem azt a szolgáltatást kapják, amire befizettek.
3. Az emagyarorszagpont.hu honlap KIHOP-MENET-NETRE-Kész pályázatok menüpontjában található háromféle belső számla (munkabér, nyomtatás, megbízási díj) minták elméletileg pályázat függetlenek kell, hogy legyenek azonban a file-ok megnyitásakor azokban kivétel nélkül a KIHOP pályázat felirat szerepel. Használhatóak ezek a minták a MENET pályázatban?
Igen, természetesen használhatóak. A honlapon található mintákon a piros felirattal jelzett részeket úgyis Önöknek kell személyre szabottan kitölteniük.
4. Mit kell tartalmaznia a belső számlának? Szükséges-e a munkaszerződés mellett a belső számla vagy elég, ha a banki átutalás megtörténtét igazoljuk bankszámla kivonattal? A számlákon szerepelhet-e kiállítóként a vevő pl. fénymásolás, nyomtatás?
A belső számlára találnak mintát a
www.emagyarorszag.hu
honlapon. (Az egyszerűség kedvéért írják a honlap keresőjébe, hogy „belső számla”. ) A munkabér kifizetését igazolandó, a beszámolóhoz csatolniuk kell a belső számlát, a munkaszerződést, a munkaköri leírást (amennyiben ez nem egy dokumentumot képez a munkaszerződéssel), valamint az átutalás megtörténtét igazoló bankszámlakivonat ide vonatkozó részét is. A belső számlán nincs „vevő” rubrika, a kiállítónak pedig a kötelezettségvállalót kell beírniuk. Amennyiben a fénymásolás a pályázónál történt és nem a kötelezettségvállalónál, akkor javasoljuk, hogy a belső számlát a pályázó előre töltse ki, a kötelezettségvállalónak így csak alá kell írnia.
5. A www.emagyarorszag.hu portálon ePontuk számára igényeltünk microsite-ot. Mikorra várható, hogy a bejelentkezést követően a honlap feltöltése megkezdhető?
Az ingyenes microsite igénybevételének előfeltétele a már telepített monitoring szoftver, ezért kérjük, hogy telelpítsék azt. A Helpdeskes kollégák meg tudják mondani, hogy Önöknél pontosan hány gépre kell telepíteni és hogy fut – e rajta adatszolgáltatás. Kérjük, hogy további technikai kérdéseikkel hívják fel Helpdesk szolgálatunkat a következő telefonszámokon: 06-1/413-2796 vagy 413-2795.
6. A projekt lezárás után milyen keretből lehet finanszírozni az eTanácsadók munkáját? Személyi kiadásból átlehet-e csoportosítani a marketingre, hogy KRESZ-táblát vehessünk? A személyi kiadásoknál a munkabér helyett lehet-e megbízási díjat fizetni?
A
www.emagyarorszag.hu
honlapon közzétettünk sok olyan vállalkozási lehetőséget, amelynek esetleges bevezetésével extra bevételhez juthatnak a vállalkozó szellemű, a későbbiekben is működni kívánó eMagyarország Pontok. Ezen kívül az eMagyarország Centrum vezetősége folyamatosan folytat lobbytevékenységet különböző fórumokon, természetbeni és anyagi támogatás reményében, érdemes figyelni tehát a különböző pályázati lehetőségeket is.
Személyi kiadásból abban az esetben lehet a költségeket átcsoportosítani, amennyiben a százalékos határokat ez nem sérti. A személyi költségeknek minimum 60%-ot el kell érniük, ez ennél kevesebb nem lehet. Ha igényeltek marketingköltségre támogatást (pl. 100.000 Ft-ot hirdetésre), akkor azt viszont minden további nélkül költhetik KRESZ táblára.
A személyi kiadásoknál munkabér helyett lehet megbízási díjra költeni, hiszen ez a két költség egy költség-fősoron belül található.
7. Mi történik akkor, ha a pályázatban vállalt létszámot nem sikerül teljesíteni önhibánkon kívül?
Tekintve, hogy a projekt, a támogatás alapvető célja az információs társadalom szélesítése és a lakosok mind szélesebb körével az internet, és az eKözszolgáltatások megismertetése, ez baj. Csináljanak nagyobb hírverést az ismeretterjesztő óráknak, esetleg próbálják meg a szükséges létszámot a környező településekről is biztosítani. A szükséges létszámot kötelező biztosítani!
8. KIHOP pályázat esetén egyik feltétel és követelmény: 100 fő képzése 15 órában. Mind a 100 főnek meg kell tartani a 15 órát (100 * 15 óra) vagy 15 órás az egész képzés, ahol összesen 100 fő vesz részt?
Összesen minimum 15 órát kell tartani. Ez 100 fő esetében azt jelenti, hogy a minimum elvárás, hogy 5 alkalommal 20 fős csoportokban tartsanak alkalmanként minimum 3 órában (5alkalom*3 óra= 15 óra) ismeretterjesztő órákat. Kérjük, hogy vegyék figyelembe azt, hogy 3 órában kevés információt tudnak átadni az internetről és az e-közszolgáltásokról olyan egyéneknek, akik épp most ismerkednek a monitorral és a billentyűzettel…. Tehát kérjük, hogy a csoportokat kvalitás szerint állítsák össze és lehetőség szerint ne a minimális óraszámból induljanak ki. Ne feledjék, hogy a program hosszú távú célja, hogy minél többen látogassák az eMagyarország Pontokat, minél többen vegyék igénybe az ottani fizetős szolgáltatásokat, ezáltal biztosítsák az eMagyarország Pont hosszú távú anyagi stabilitását. Ha a résztvevőknek nem sikerül az érdeklődését felkelteni, csak egy átfogó, számára érthetetlen egyveleget fog hallani az órákon, akkor nem fog bemenni az eMagyarország Pontra soha többet.
9. Megkaptuk a nyitvatartási táblát a nyilatkozattal kinek kell aláírnia és hova kell elküldeni az aláírt nyilatkozatot?
A nyilatkozatot az eMagyarország Pont vezetőjének kell aláírnia és az eMagyarország Centrum postacímére kell visszaküldeni: 1398 Budapest, Pf. 570.
10. Megigényeltem a microsite-ot. Fel is került a nevünk, de a belépésre, szerkesztésre nincs módunk. Hogyan lehet aktiválni?
Próbálja meg a következő elérésen:
www.emagyarorszag.hu/login.xslt
. Ha itt sem működik, akkor valószínűleg még nem telepítették a monitoring szoftvert! Kérjük, hogy további technikai kérdéseikkel hívják fel Helpdesk szolgálatunkat a következő telefonszámokon: 06-1/413-2796 vagy 413-2795.
11. A pályázathoz kötelező a monitoring feltelepítése. Többszöri próbálkozás után sem működött a felhasználónév és jelszó. Mikor kapunk új felhasználónevet és jelszót?
Kértek már új felhasználónevet és jelszót? Kérjük, hogy informatikai jellegű kérdéseikkel hívják fel Helpdesk szolgálatunkat a következő telefonszámokon: 06-1/413-2796 vagy 413-2795.
12. Az elszámoláskor a pályázó vagy a kötelezettségvállaló állítja ki a belső számlát?
A kötelezettségvállaló.
13. Monitoring rendszert nem tudjuk telepíteni a LINUX-os gépeinkre különböző hibajelzéseket ír ki a telepítés során, melyet a rendszergazdánk leírt és elküldtük, ám azóta sem vette fel velünk az Önök rendszergazdája a kapcsolatot, csupán felszólításokat kaptunk a telepítésre. Mikorra várható a probléma megoldása?
A Helpdesk szolgálatunk ellenőrizni fogja, hogy miért nem tudják telepíteni a szoftvert. A szoftvert kizárólag LINUX Debian és LINUX Redhat operációs rendszerre lehet telepíteni. Kérjük, hogy informatikai jellegű kérdéseikkel hívják fel Helpdesk szolgálatunkat a következő telefonszámokon: 06-1/413-2796 vagy 413-2795.
14. 100 fő részére kell képzést tartanunk, mivel 2000 fős a településünk. 10 fős csoportokban tudom elvégezni a feladatom. Kérdésem: csoportonként összesen hány órát kell igazolni a képzésről?
Minimum 1,5 órát, hiszen 10*1,5 óra = 15 óra. De ne feledjék, hogy ez a minimum elvárás….
15. Kisszékelyen 2004. óta működik az eMagyarország Pont. Az elmúlt évben pályázatunk az IKSZT pályázaton, jellegénél fogva a Könyvtár nevében. Most Kisszékely kétszeresen szerepel az adatbázisukban (két ID-szám, jelszó stb.) pedig ugyanazon két gépről van szó. Hogyan lehet ezt megszüntetni?
Kérjük, hogy jelezze ezt nekünk e-mailen az
info@emagyarorszag.hu
e-mail címre, kollégáink egyeztetik Önökkel a végleges ID-t és jelszót.
16. Miért nem lehet középfokú végzettséggel eTanácsadó képzésen részt venni? Régi Teleházasok hosszú idők óta végzik ezt a szolgáltatást, információnyújtást, ami az eTanácsadó feladata. A Pilot programot is sikeresen lebonyolítottuk, amiben szintén felnőttoktatást is végeztünk. Miért lesz jobb egy felsőfokú végzettségű tapasztalatnélküli munkatárs?
Természetesen nem lesz „jobb” egy felsőfokú végzettségű tapasztalatlan, de képzett (papírral rendelkező) eTanácsadó, egy sokéves tapasztalattal rendelkező eTanácsadónál, akinek történetesen erről nincs papírja. A középfokú végzettséggel rendelkező eTanácsadó IS eTanácsadó, már csak a tapasztalatánál fogva is. Azonban a Pécsi Tudományegyetem az ITT tanácsadó (PL-1447 akkreditációs lajstromszámú) tanfolyamot így akkreditáltatta, az akkreditációs engedélytől a legnagyobb jóindulata ellenére sem térhet el.
A felvetett probléma mindazonáltal számunkra is ismerős, már dolgozunk azon, hogy a következő projektben lehetősége legyen a középfokú végzettségűeknek is hasonló tanfolyamon részt venni, de ennek akkreditálása sajnos hosszú folyamat.
17.Az elhangzott a bevezetőben, hogy már a Közreműködő Szervezet számláján van elkülönítve a program megvalósítására szánt összeg. Ha egy pályázó előbb megvalósítja a programot és előbb elszámol a támogatási összeget megkaphatja-e annyival korábban? Konkrétan 2009. december 15-éig van-e esély arra, hogy a támogatott számlájára kerüljön a pénz?
Elvileg még ez is lehetséges, abban az esetben, ha a beszámolót október 1-jén beadják és az teljesen hibátlan, sem szakmailag, sem pénzügyileg nem kifogásolható, hiánypótlásra nincs szükség. Ígérni csak azt tudjuk, hogy a lehető leggyorsabban fogjuk az adminisztrációt végezni,- ahogy ez a pályázatok beadásakor és elbírálásakor is tettük. 2009. október 1. napja előtt azonban az elszámolás benyújtására nincs lehetőség.
Az eMagyarország KRESZ tábla felszereltetését a marketingköltségek között a KIHOP-2008 pályázatban el lehet számolni mint a „médiumban történő megjelenés” költségét. Megrendelni, mint bármely közúti jelzőtábla kihelyezését, az illetékes Közútkezelő Kht-nál lehet.
A KIHOP 2008. évi pályázati kiírásának és útmutatójának 3.1 pontja alapján csak olyan települések pályázhatnak, amelyek lélekszáma a 2008 évi lakossági adatok alapján az 5000 főt nem éri el.
Nem, az eTanácsadó bére általánosságban nem számolható el (pl. amikor csak tanácsadással foglalkozik). Az eTanácsadó bére csak akkor számolható el, ha az ismeretterjesztő előadásokat ő tartja, de ennek feltétele, hogy vizsgázott eTanácsadó legyen, azaz a PL-1447 programakkreditációs lajstromszámú Információs Társadalmi Tanácsadó (eTanácsadó) képzés vizsgakötelezettségének eleget tegyen. Feltétel még, hogy a munkaszerződésben is szerepeljen az ismeretterjesztő előadások megtartása, mint munkaköri kötelesség.
Az ismeretterjesztő órákkal kapcsolatos szervezési feladatokat ellátó (nem vizsgázott, pl. csak középfokú végzettséggel rendelkező) eTanácsadó bére csak akkor számolható el, ha az ismeretterjesztő előadások szervezésével kapcsolatos feladatok ellátása a munkaköri leírásában fel van tüntetve. Ha kizárólag ez a feladata, akkor 100%-ban, ha ez csak részfeladatát képezi, akkor 50%-ban számolható el a bruttó munkabértömeg azon időtartamra, ami alatt ez a feladat a munkaköri leírásában szerepel.
A kiírás szerint kifejezetten az ismeretterjesztő órákkal kapcsolatos személyi költségek számolhatók el, ismeretterjesztő órát azonban csak a vizsgázott eTanácsadók tarthatnak (Kiírás 5.1.2. pont). Vizsgázott eTanácsadó az a főiskolai vagy egyetemi diplomával rendelkező munkatárs, aki az ingyenes, 60 órás PL-1447 program-akkreditációs lajstromszámú Információs Társadalmi Tanácsadó képzésen részt vett, vizsgakötelezettségének sikeresen eleget tett és a végzett hallgatók nyilvántartásában szerepel. Aki az ITT tanfolyammal egyenértékű tanfolyamon korábban már részt vett, azon sikeres vizsgát tett és a tantárgy befogadási kérelmét a képző intézmény elfogadta, az a jelen tanfolyam részvétele alól mentesül, de az ITT tanfolyam vizsgakötelezettségnek eleget kell tegyen, akkor lesz csak vizsgázott eTanácsadó. Így tehát az ismeretterjesztő órák szervezés miatt felmerülő, az eTanácsadó bérével kapcsolatos költségek csak a sikeres vizsga letételét követően számolhatóak el.
Amennyiban a KIHOP-nak nincs vizsgázott eTanácsadó munkatársa, akkor külső eTanácsadó bevonását veheti igénybe (eTanácsadó importálása). Ez szolgáltatásra vonatkozó megbízási szerződésessel (bérjellegű kifizetés járulékokkal), illetve vállalkozói szerződéssel (díj+ÁFA) lehetséges. A szerződés kifejezetten az ismeretterjesztő órák megszervezésével és lebonyolításával kapcsolatos kötelezettségre vonatkozzon.
Pl. vállalkozói szerződés egy konkrét programra: háromórás előadás megtartása 1 előadóval 15 fő részére Várszegen.
A KIHOP pályázatban a hardvervásárlásra az igényelt támogatási összeg 20 %-a fordítható.
A pályázatban hivatkozott monitoring rendszer letöltéséhez technikai segítséget az
m.gabor@emagyarorszag.hu email címen, vagy 36 (1) 413-2796 telefonszámon Major Gábor rendszergazdától kérhetnek a Pályázók.
Mindenképpen keresni kell egy olyan személyt, aki az órákat megtartja. Ez lehet egy olyan személy is, aki még nem rendelkezik vizsgával,- ebben az esetben jelezni kell az eMagyarország Centrum felé, hogy mégis lenne egy beiskolázandó eTanácsadójuk. Amennyiben nem találnak a kolléganő helyére másik személyt a településről, úgy azt javasoljuk, hogy kérjenek meg egy más településen rendelkezésre álló vizsgázott eTanácsadót az órák megtartására.
A www.emagyarorszag.hu
internetes oldalon segítségképpen szerepel egy lista a vizsgázott eTanácsadókról.
A lista hetente frissül!
Az idei KIHOP pályázat sajátos azáltal, hogy online módon lehet a pályázatot beadni. Ennek megfelelően a pályázati konstrukció szoftver alapon működik, és ez az értékelő pontszámok tekintetében sincs másképp. A szoftver algoritmusa úgy értelmezendő, hogy valamely értékelési szemponton belül a tágabb kategóriának való megfelelés egyben a szűkebb kategóriának való megfelelést is jelenti, ezért a szoftver adott esetben több pontszámot is hozzárendel a bejelölt válaszhoz.
Például:
A többfunkciós közösségi térben a lakosság részére nyújtott szolgáltatások száma:
1 vagy 2 szolgáltatás esetén 1 pont
3 vagy 4 szolgáltatás esetén 2 pont
5 vagy annál több szolgáltatás esetén 3 pont
Ha a pályázó 5, vagy annál több szolgáltatást ad meg válaszként, akkor a szoftver megadja neki a válaszhoz tartozó 3 pontot, továbbá a másik két válaszhoz tartozó 2+1 pontot is, tehát az összes pontszám ebben az esetben 6 pont lesz.
Ha a pályázó 3, vagy 4 szolgáltatást ad meg válaszként, akkor a szoftver megadja neki a válaszhoz tartozó 2 pontot, továbbá az előtte lévő válaszhoz tartozó +1 pontot is, tehát az összes pontszám ebben az esetben 3 pont lesz.
Ha a pályázó 1, vagy 2 szolgáltatást ad meg válaszként, akkor a szoftver megadja neki a válaszhoz tartozó 1 pontot, és mivel nincs olyan válasz, amire ennél több pontszám adható, az összes pontszám 1 pont lesz.
Ezen számolási logika alapján az összes elérhető pontszám 100.
Igen, lehetséges. Költség-fősorokon belül el lehet térni a tervezettől, de költség-fősoron kívül azonban nem lehet összegeket átcsoportosítani. Tehát olyan csere nem lehetséges, hogy pl. a marketingköltségen megspórolunk 100.000 Ft-ot és azt inkább hardverre költjük.
Abban az esetben igen, ha rendelkezik a PL -1447 akkreditációs lajstromszámú vizsgával. Ha ezzel a vizsgával nem rendelkezik, akkor sajnos nem.
Minden hónapban elszámolhatja a meglévő alkalmazott munkabérének 50%-át,
amennyiben az alkalmazott eTanácsadói feladatokat lát el, és ez munkaköri
leírásában is szerepel. Amennyiben az oktatási feladatokat is e
munkaszerződés keretében végzi, akkor arra külön bér nem számolható el,
azonban lehetőség van az oktatási feladatok ellátására külön önálló
(munkaszerződésen kívül) megbízási szerződést kötni, melynek díja ez
esetben elszámolható.
A jelzett paraméterek alapján az Önök által működtetett egyesület KIHOP-nak minősül.
A nem vizsgázott eTanácsadó bérét (megbízási díját, vállalkozói díját) abban az esetben lehet elszámolni, ha a szerződésében (munkaköri leírásában) egyértelműen szerepel, hogy az ismeretterjesztő órák megszervezésével foglalkozik. Amennyiben csak az órák megszervezése a feladata, akkor a bruttó bértömegének 100%-a számolható el, amennyiben más egyéb tevékenysége is van (pl. könyvtáros), akkor a bruttó bértömeg 50%-a számolható el onnantól kezdve, amikortól a szervezési feladatokat ellátja. Ez az időszak 2009. 01.01.-től 2009. 09. 30.-ig szólhat.
Nem. A képzett eTanácsadó utazási költsége (vonatjegye, buszjegye vagy km-elszámolása) kizárólag a lakóhelyétől az órák megtartási helyszínéig számolható el oda-vissza, kiküldetési rendelvény alapján.
Igen, elszámolható abban az esetben is, amennyiben az ismeretterjesztő órákat egy vizsgázott eTanácsadó látja el, míg a szervezési feladatokat esetleg egy nem vizsgázott eTanácsadó látja el és akkor is, ha mindkét feladatot vizsgázott eTanácsadó látja el.
A saját eszközzel végzett fénymásolás esetén összeállítandó belső számla tartalmazza a kibocsátó szervezet (pályázó) adatain, a bizonylat keltén kívül az alábbiakat:
|
A másolt anyag megnevezése:
|
pl.
Résztvevőknek kiadandó összefoglaló az ismeretterjesztő órához
|
|
Terjedelme:
|
pl. 12 oldal (A Szakmai és Pénzügyi Beszámoló mellékletébe 1 példányt kell majd az adott tananyagból csatolni.)
|
|
Előállított példányszám:
|
pl. 50 pld
|
|
Másolási egységár:
|
pl. 12 Ft/oldal (ez a saját műszaki park alapján kialakított tapasztalati önköltség, amely nem haladhatja meg a szokásos piaci árakat)
|
|
Összes másolat:
|
pl. 12*50= 600 oldal
|
|
Összes költség:
|
pl. 600*12=7200 Ft
|
Mivel belső bizonylatról van szó, az forgalmi adót nem tartalmaz, a teljes összeg költségként elszámolható.
Ugyanúgy, mint 15 fő esetében. Az összesen minimum 15 óra úgy értelmezendő, hogy az ismeretterjesztő órák össz-időtartama összesen minimum 15 óra kell, hogy legyen. 100 fő esetében (maximum 20 fő/csoport) ez 5 alkalom* 3 óra időtartamot jelent összesen. Tehát itt 1 fő csak 3 órán vett részt.
Az eMagyarorszag logó a
www.emagyarorszag.hu honlapról közvetlenül letölthető, kép formátumban.
Azon időponttól, amikor sikeres vizsgát tesz a PL-1447 programakkreditációs lajstromszámú Információs Társadalmi Tanácsadó (eTanácsadó) képzésen és ezzel jogosulttá válik az ismeretterjesztő órák megtartására, valamint a munkaköri leírásában ezen feladatot fel is tüntetik, a bruttó munkabértömege 50%-a számolható el költségként egészen a 2009.09.30-ig terjedő időszakra.
Ide bármit írhat]
A pályázók körét tartalmazó 3.1. pont szerinti felsorolásból az 1., 2., 3., pont alatt felsorolt szervezetek pályázhatnak, ha a közösségi internet hozzáférési pont olyan településen működik, ahol a lakosság száma nem haladja meg az 5000 főt.
Nem kötelező. Az eMagyarország Centrum azonban a jövőben tervezi ennek kötelezővé tételét, ezért lehetővé tette ennek a költségnek az elszámolását a jelen KIHOP-2008. pályázatban szereplő marketingtevékenységgel kapcsolatos dologi jellegű költségeinek terhére.
Igen, ez elfogadható. Akinek erre nincs lehetősége, valamint saját honlappal sem rendelkezik, ők ingyenesen igénybe vehetik az eMagyarország Centrum által biztosított microsite-ot is. Az a fontos, hogy a szerződés érvénybe lépése után 30 nappal a honlapnak már működnie kell!
A bruttó munkabértömeg magába foglalja a munkabér összes költségét, azaz a dolgozó bruttó bérén felül tartalmazza a munkáltató által fizetendő járulékokat is pl. nyugdíjbiztosítás, egészségbiztosítás, eü hozzájárulás, munkaadói járulék, szakképzési hozzájárulás stb.
Az e Tanácsadó az a munkatárs, aki a KIHOP-on ingyenesen megismerteti a lakossággal az elektronikus ügyintézés lehetőségeit és annak előnyeit. Megismerteti a lakossággal az internet előnyeit és használatát, segítve ezzel az információs társadalomba való beilleszkedésüket.
Amennyiben munkaköri leírásában szerepel, hogy például a munkakörének megnevezése eTanácsadó, és abban szerepeltetik, hogy a feladata az ismeretterjesztő órák szervezése és megtartása is, akkor a bruttó bértömegének 50%-a elszámolható attól az időponttól, amikor az ismeretterjesztő órák szervezésével kapcsolatos feladatokat is feltüntették már a munkaszerződésében. Ha munkakörében kizárólag az ismeretterjesztő órák szervezése és lebonyolítása szerepel, akkor a bruttó bértömeg 100%-ban elszámolható attól az időponttól, amikor az ismeretterjesztő órák szervezésével kapcsolatos munkaszerződést vele megkötötték, de legkorábban 2009. január 01-től 2009. szeptember 30-ig terjedő időtartamra.
Amennyiben a munkaszerződésben nincs nevesítve, hogy eTanácsadói feladatokat, illetve az ismeretterjesztő órákkal kapcsolatos feladatokat lát el, akkor a dolgozó bére nem számolható el ebben a pályázatban!
A jelenléti íven szerepelnie kell az alábbiaknak: helyszín, dátum, résztvevő neve, résztvevő aláírása, eTanácsadó(k) neve, az ismeretterjesztő órák témája, tematikája. A jelenléti íven az eTanácsadó eredeti aláírása kell, hogy szerepeljen (tehát nem másolat).
Annak az eTanácsadónak, aki kifejezetten az ismeretterjesztő órák szervezésére és lebonyolítására kap megbízási szerződést a KIHOP-tól, megbízási díja és járulékai a megbízás időtartamára számolhatók el. Azaz attól az időponttól kezdve, amikortól a megbízási szerződése szól egészen a feladat befejezéséig. A KIHOP ilyen jellegű feladattal (függetlenül, hogy nyer, vagy nem a pályázaton), akár januárban is megbízhat egy korábban már vizsgázott eTanácsadót, abban az esetben januártól számolható el a költség akár 2009.09.30-ig, ha a megbízás addig szól.
Amennyiben az eTanácsadóval, mint vállalkozóval kerül megkötésre a kifejezetten az ismeretterjesztő órák szervezésére és lebonyolítására vonatkozó vállalkozási szerződés, úgy annak időtartama a feladat függvénye. Azaz figyelembe kell venni a képzések szervezésével, előkészítésével, lebonyolításával, illetve a konkrét órák megtartásával kapcsolatban szükséges időtartamot is. Így például, ha a szervezési feladatok megkezdődtek január 15-én és a konkrét előadások megtartására július 30-ig bezárólag kerül sor, akkor a szerződés időtartama 6,5 hónap.
-
Annak az eTanácsadónak, aki munkaviszonyban áll a KIHOP-pal, de munkaköre az ismeretterjesztő órák szervezésén és lebonyolításán kívül másra is kiterjed, pl. irodavezető, bruttó munkabértömegének 50%-a számolható el, amennyiben a munkaköri leírásában külön szerepel, hogy feladata többek között az ismeretterjesztő órákkal kapcsolatos tevékenység is. Igazoló dokumentum a munkaköri leírás.
-
Annak az eTanácsadónak, akit kizárólag a KIHOP-on az ismeretterjesztő órák szervezésére vettek fel (pl. oktatásszervezői, vagy oktatói munkakörbe akár részmunkaidőben is!) és feladata a munkaszerződése szerint kizárólag az ismeretterjesztő órák lebonyolítására terjed ki, munkabértömegének 100%-a elszámolható a 2009.01.01. és 2009.09.30. közötti időszakra. Igazoló dokumentum a munkaköri leírás.
-
Amennyiben az eTanácsadóval mint vállalkozóval kerül megkötésre a kifejezetten az ismeretterjesztő órák szervezésére és lebonyolítására vonatkozó megbízási szerződés, úgy a benyújtott számla teljes összege elszámolható. Azon pályázók esetében akik áfa visszaigénylésre nem jogosultak, annak áfa tartalma is, egyéb esetben csak a nettó számlaérték. Igazoló dokumentum a megbízási szerződés.
Ebben az esetben a középfokú végzettségű eTanácsadó bére nem számolható el, mivel ő nem jogosult az ismeretterjesztő órák megtartására, de a vizsgázott eTanácsadóé igen, onnantól fogva, hogy szerződéses jogviszony keretében munkába áll (akár határozott időre), vagy vele megbízási szerződést kötnek a konkrét feladat megvalósítására.
Ebben az esetben kérjük, hogy írjon egy külön kérelmet
s.gabriella@emagyarorszag.hu e-mail címre. A kérelemben indokolja meg, hogy mi alapján szeretne a pályázaton részt venni, adja meg a település irányítószámát, a településen élők számát és hogy közigazgatásilag mely városhoz tartozik. A kérelem alapján, egyedi döntést követően településüket a megadott adatok alapján felvesszük az 5000 fő alatti települések közé, lehetőséget biztosítva a pályázat benyújtására. Pályázatuk egyedi elbírálás alá fog esni.
Az IKSZT címbirtokossággal kapcsolatos kérdésre NEM-el kell válaszolniuk, mivel a címbirtokosságot jelenleg még nem birtokolják. Kérjük, hogy értesítsenek bennünket, ha megnyerték, és amennyiben KIHOP pályázatukat még nem bíráltuk el, be fogjuk számítani pontjaik közé.
A megadott paraméterek alapján pályázhat abban az esetben, ha a község lélekszáma nem éri el az 5000 főt!
Igen, elszámolható mindegyikük bére a pályázati kiírásban megadott elszámolható költségkeretig, amennyiben mindegyikük munkaköri leírásában, vagy megbízási szerződésében szerepel az ismertterjesztő órák lebonyolítása.
A pályázati kiírás szerint a Közreműködő Szervezet csak abban az esetben biztosítja térítésmentesen az adott eMagyarország Pontról jelentkező 1 fő részére az ingyenes 60 órás, PL-1447 programakkreditációs lajstromszámú Információs Társadalmi Tanácsadó (eTanácsadó) képzést, amennyiben a KIHOP nem rendelkezik még vizsgázott eTanácsadóval. Így a másik eTanácsadó ugyanarról a KIHOP-ról a képzésben ingyenesen nem vehet részt.
A pályázati útmutató 5.1.2. pontja szerint a településen élők minimum 10%-a, de minimum 15, maximum 100 fő részére kell ingyenes ismeretterjesztő órákat szervezni. 3000 fős lélekszámú település esetén a 10% valóban 300 fő, de mivel maximum 100 fő részére lehet, ezért ebben az esetben is maximum 100 fő részére kell az órákat megtartani.
A KIHOP működésére igénybe vett banki hitellel kapcsolatosan kizárólag az egyszeri, egyösszegű kezelési költség számolható el. A banki igazolásból (ez lehet a számlakivonat, vagy a bank hiteles, önálló külön igazolása) egyértelműen ki kell tűnjön, hogy az kizárólag a KIHOP működéséhez igénybe vett hitelhez kapcsolódik, és összege nem lehet több a pályázatban megjelölt összegnél. Abban az esetben, ha az önkormányzat folyószámlahitelből gazdálkodik, akkor szükséges a hitel felhasználásának arányát igazolni és az ahhoz kapcsolódó kezelési költséget arányosan megadni. Felhívjuk a figyelmet, hogy kamat, átutalási jutalék a pályzatban nem számolható el. A bankkivonat aláírás nélkül is hiteles, azonban a bank külön igazolása esetén azt a banknak aláírásával hitelesítenie kell.
A pályázati kiírás és útmutató 3.1. pontja szerint azon KIHOP-ok pályázhatnak, melyek olyan településen működnek, ahol a 2008-as lakossági adatok alapján a lélekszám az 5000 főt nem éri el. Amennyiben megfelelnek ezen feltételnek, úgy pályázhatnak.